Ugrás a tartalomra

Nagyon megijedtek a borsodi mentők, amikor fekete autók álltak meg az állomás előtt

Létrehozva
Két óriási terepjáró állt meg kedd délelőtt az egyik kisebb Borsod megyei mentőállomás előtt, majd néhány perc várakozás után még egy harmadik autó is érkezett.

A bentről figyelő életmentők nem sok jót reméltek, amikor hat, tagbaszakadt férfi csengetett be hozzájuk, ám szerencsére hatalmasat csalódtak: kiderült, hogy a helyi konditerem képviseletében érkező fiatalok tíz csomag szénsavas ásványvízzel szerették volna megkönnyíteni az életmentők munkáját a nagy melegben.

- A jólelkű "gyúrósok” pillanatok alatt be is hordták az ajándékot a raktárba, miközben arról beszéltek, hogy mennyire felnéznek a mentést végző szakemberekre, és megköszönték bajtársaink szolgálatát. A meglepett életmentők szerették volna hivatalosan bevételezni az átvett adományt, azonban a fiatalok névtelenséget kérve egy kézfogással búcsúztak. Köszönjük szépen - írta hivatalos Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A történet óriási sikert aratott a közösségi oldalon, cikkünk megjelenésekor (a posztolás után alig 1 órával) már több mint 8300 reakció, és közel 400 megosztás volt rajta.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke
CelebhírekSportBelföld
„Szia Szofi! Üdv a családban.”
Latino rapper lép fel a Super Bowl félidejében
CelebhírekVilág
A világ legnézettebb sporteseményét jövő februárban rendezik meg Santa Clarában.
Ezt kihordtuk: 9 hónap után visszatér Bödőcs
CelebhírekBelföld
Vége az alkotói szabadságnak.
Nagy bejelentést tett Hosszú Katinka
CelebhírekSportBelföld
Az olimpiai bajnok úszó életében újabb mérföldkő következik.