Bűnügy
 
Várandós nőt rúgott meg
      A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves férfi ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt
         
       
Részegen verték halálra a 94 évest
      Csütörtökön egy testvérpár italozás közben úgy döntött, betörnek egy idős nőhöz, akit megvertek, mikor álmából felkelve segítségért kiáltott, majd ellopták százezer forintját. Már le is tartóztatták őket.
         
       
Veszélyes egzotikus állatokat találtak egy dunaharaszti házban
      Aligátorteknőst, krokodilt, kígyót és kábítószergyanús növényi palántákat is találtak a rendőrök egy dunaharaszti házban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
         
       
Gyilkosság áldozata lehetett az idős nő
      A rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt indítottak nyomozást.
         
       
A fővárosban és Miskolcon is kereskedett kábítószerrel
      A 26 éves férfit a rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.
         
       
Exkluzív: Előzetes letartóztatásban az újpesti jégkorongozó
      Miskolcon helyezték előzetes letartóztatásba az Erste Ligában szereplő UTE egyik jégkorongozóját.
         
       
Trafik előtt verekedtek
      Tiszaújvárosi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik vitájukat erőszakkal rendezték egy sajószögedi dohánybolt előtt.
         
       
Globalizációellenes feliratú autóval hajtottak neki a berlini kancellária kapujának
      Az eset szerdán történt, az autó sofőrjét őrizetbe vették.
         
       
Nézte, nézte, nézegette, majd meg is próbálta feltörni az autókat
      A miskolci belvárosban járőröző TEK-esek figyeltek fel az autókat vizslató férfira hétfő este.
         
       
Hárman egy ellen - a rendészek még a helyszínen elfogták a garázdákat
      A rendészeknek garázdaságok mellett falopás és ittas vezetés miatt is intézkedniük kellett múlt hétvégén, egy szabadnapos társuk pedig egy körözött személy elfogásában segített.  
         
       
Éjjel, maszkban, baseball ütővel és baltával felfegyverkezve törtek rá áldozataikra
      A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2020. november 22-én egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki társaival éjjel, baseball ütővel, baltával, karóval támadt a sértettekre Miskolcon.
         
       
Elfogták a Vásárcsarnok besurranóját
      Elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a férfit, aki több cég telephelyére, a vásárcsarnok több üzlethelyiségébe betört Miskolcon.
         
       
Harminc centis konyhakéssel a szatyrában indult rabolni az ózdi férfi
      Az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozást folytat egy 32 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
         
       
Lopás miatt keresik ezt a férfit
      A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy helyi lopás kapcsán.
         
       
Megütötte a villamosvezetőt
      A villamost és vezetőjét is megrúgta, illetve megütötte az a miskolci férfi, akivel szemben a rendőrség büntetőeljárást indított.
         
       
Élelmes diákmunkás
      A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 éves férfi ellen csalás vétsége, hamis magánokirat felhasználásának -és személyes adattal visszaélés vétsége miatt.
         
       
Holtan találták meg a rendőrök az eltűnt asszonyt
      A miskolci nyomozók őrizetbe vették a nő élettársát, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta az asszonyt, hogy elhunyt.
         
       
Egy Miskolcon elkövetett szexuális erőszakkal gyanúsítható férfit keresnek
      Kétszázezer forintot kap a nyomravezető a tettes kézre kerítése esetén.
         
       
Az utcán szemelte ki áldozatát a rablás miatt elítélt férfi
      A Miskolci Járásbíróság kedden hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki Miskolcon a nyílt utcán belekötött egy járókelőbe, követte, megverte, majd elvette 70.000.-forintját.
         
      