Ugrás a tartalomra

Elaludt a pásztorórán, kifosztották

Létrehozva
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 52 és egy 50 éves nő ellen kifosztás bűntette és bűnpártolás vétsége miatt, akik közül az idősebbik a sértett férfi lakására ment szexuális együttlét céljával, onnan viszont készpénzt és cigarettát lopott el.
Kép
bilincsben kezek letartóztat.jpg
Képünk csak illusztráció

A vádirat szerint a vádlottak – akik testvérek – július első napján a kora délutáni órákban Mezőkövesden egy söröző teraszán italozva összeismerkedtek a sértett férfival. A férfi az idősebb nőt szexuális együttlét céljából a lakására hívta. Otthonában borral kínálta, az intim együttléthez készülődtek, amikor a férfi ittasságánál fogva elaludt. 

A vádlott a helyzetet kihasználva, átkutatta a férfi ruházatát, 6 000 Ft készpénzt talált, 8 doboz cigarettát is magához vett, valamint a férfi bankkártyáját és védettségi igazolványát, ezután távozott a lakásból. 

Testvérével összetalálkozva elmondta neki a történteket, majd ketten úgy döntöttek, hogy visszamennek a házhoz. A sértett beengedte őket, és amíg az idősebbik nő elterelte a figyelmét, testvére, hogy leplezze a korábbi bűncselekményt, az előszobaszekrényre visszahelyezte a bankkártyát és a védettségi igazolványt. 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottak közül az idősebbik nővel szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetésre, míg testvérével szemben pénzbüntetésre tett indítványt.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.