Ugrás a tartalomra

Bűnügy

Vádemelés a Szalonnán elkövetett kegyetlen gyilkosság ügyében
Bűnügy
Vádat emeltek négy férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és szexuális erőszak miatt - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
Ellopott egy raklap tévét, de a rendőrség képben volt
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy hejőkürti telephelyről eltulajdonított egy raklapnyi, összesen 18 darab televíziót.
Illegális hulladéklerakó bukott le az M3-ason (videóval)
BűnügyBelföld
Kamerával kapták rajta egy kisbusz sofőrjét, aki körülbelül 20 zsák építési törmeléket, ablaküvegeket és autógumikat rakodott ki illegálisan az M3-as autópályánál.
Lecsaptak az álwebáruházak üzemeltetőire
BűnügyBelföld
A csalók nagyban játszottak: hat weboldalt üzemeltettek, és majd háromezer-hatszáz embert vertek át.
Valószínűleg heccből rongálták meg két alkalommal is egy fiatal pár autóját
BűnügyMiskolc
Mivel nem vitt el belőle semmit, gyanítható, hogy csupán a roncsolás öröme vezette az elkövetőt, amikor szétverte a húszéves autót.
Fenyegetéssel és veréssel akart hódítani
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki szabadságvesztés büntetéséből szabadulva újabb bűncselekményeket követett el annak érdekében, hogy megszakadt párkapcsolatát helyreállítsa.
Mobiltelefonnal kukkolt a munkahelyi mosdóban
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött annak a vádlottnak az ügyében, aki titokban felvételt készített a munkatársairól.
Ítélet született: 22 év börtönt kapott a George Floyd haláláért felelős rendőr
BűnügyVilág
22 év és hat hónap börtönbüntetésre ítélték azt az amerikai volt rendőrtisztet, aki 2020 májusában Minneapolisban meggyilkolta az afroamerikai George Floydot.
Hét év fegyházat kaphat a "buszos támadó"
Bűnügy
Egy szolgálatban lévő buszsofőr határozott közbelépése hiúsított meg Miskolcon egy rablást, mint arról korábban beszámoltunk.
Bosszút állt a két nő, akikkel egyszerre folytatott viszonyt az ózdi férfi
Bűnügy
Jogerősen szabadságvesztésre ítéltek egy férfit és két nőt, akik a sértettel folytatott viszonyukból eredő „kárpótlásként” erőszakkal akarták megszerezni annak értékeit és a bankszámláján lévő pénzt -írja közleményében a Miskolci Törvényszék.
Sokba került a pásztoróra
Bűnügy
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves nő ellen lopás vétsége miatt.
Feldarabolták a lopott Ladát
Bűnügy
Egy retró „kocka Ladát” loptak el, majd daraboltak össze azok az ózdi fiatalemberek, akiket a rendőrök rövid idő alatt elfogtak.
Éjjel érkezett a hívatlan vendég
Bűnügy
A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 éves férfi ellen erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés bűntette miatt.
Pride-felvonuláson hajtott a tömegbe egy kisteherautó
BűnügyVilág
A jármű vezetőjét őrizetbe vették.
Felismeri? Benzinkutat rabolt ki
BűnügyMiskolc
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik az egyik helyi töltőállomást kirabló férfi azonosításához.
Házhoz ment a biztonság Tiszalúcon
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrség a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében folytatja a „Házhoz megyünk!” elnevezésű kampányát. Legutóbb Tiszaújvárosban vendégeskedett a Házhoz megyünk program, a Police Cofee, és a Bike Safe.
És ez a jármű még ment!
BűnügyMiskolc
A sofőr nem tudta volna megmondani, hogy mennyivel hajtott kistehergépkocsijával, mivel nem volt kilométerórája, sem műszerfala, sem lámpája, sem irányjelzője, sem…
Több mint tíz év után emeltek vádat
BűnügyBelföld
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat a Siklósi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki társaival próbált kirabolni egy bosnyák pénzváltót még 2010-ben – közölte a Baranya megyei főügyész csütörtökön.
Korlátok közé szorítanák az üzletszerű kéjelgést Miskolcon
BűnügyMiskolc
Türelmi zónát alakíthatnak ki Miskolcon, erről tartott lakossági fórumot a Selyemrét és környékének lakóival Badány Lajos alpolgármester, az érintett terület önkormányzati képviselője szerda kora este a strand egyik parkolójában.
Elfogták a szigetszentmiklósi olajszennyezés gyanúsítottját
BűnügyBelföld
Elfogtak egy 59 éves tököli férfit, aki összefüggésbe hozható a tavaly decemberben történt szigetszentmiklósi olajszennyezéssel - közölte Bukovics Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Vagyonvédelmi osztályának vezetője a rendőrség honlapjára szerdán feltöltött videóban.