Ugrás a tartalomra

Bulvár

Sósav szivárgott egy kamionból az M30-ason
Havaria
Sósavszivárgás miatt riasztották a tűzoltókat csütörtökön délelőtt az M30-as autópálya Hejőkeresztúri pihenőjébe.
Broadway musical készül Britney dalaiból
Celebhírek
Huszonhárom dalt illetve slágert fog tartalmazni a megálmodott mű Britney repertoárjából, de a téma és a sztori sem lesz mindennapi.
Ököllel ütötte a lányát fegyelmező pedagógust
Bűnügy
A Miskolci Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt, gyorsított eljárás keretében állított a Miskolci Járásbíróság elé egy 35 éves szendrői férfit.
Hármas karambol a Miskolctapolcai úton - életet mentettek a rendőrjárőrök
Baleset
Akár halálos kimenetelűvé is válhatott volna az a tömegkarambol, amely március 12-én történt, a Miskolctapolcai úton. A rendőrök kiérkezésekor az egyik szerencsétlenül járt sofőr már nem mutatott életjeleket.
Nyilvánosságra hozták Keith Flint halálának okát
Celebhírek
A The Prodigy énekesét március 4-én találták holtan az essexi North Endben lévő otthonában.
Lezuhant a kínai légierő egyik vadászgépe
Havaria
Gyakorlórepülés közben lezuhant egy kínai vadászrepülőgép kedden a dél-kínai Hajnan tartományban, a két pilóta életét vesztette – közölte Weibo mikroblogján a kínai haditengerészet.
Letartóztatták az alsózsolcai fiatalkorú rablót
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság kedden letartóztatta azt a fiatalkorú férfit, aki Alsózsolcán egy pékségből akart erőszakkal pénzt szerezni.
Életfogytiglanra ítélték a Teréz körúti robbantót
Bűnügy
Életfogytiglani fegyházra ítélte a két rendőrt életveszélyesen megsebesítő Teréz körúti robbantás vádlottját többszörösen minősített emberölés és terrorcselekmény miatt a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében. A férfi - az elsőfokú ítéletben meghatározott 25 év helyett - a leghamarabb 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
Drogszállítmányt fogtak a pénzügyőrök Röszkénél
Bűnügy
Tizenöt kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy koszovói férfi autójában Röszkén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Hideg-meleg angol módra
Celebhírek
Azt már tudjuk, hogy az angol mosdókban kézmosáskor két csapot találunk. Az egyiken csak a meleg, a másikon pedig csak a hideg víz jön. Magyarként sosem volt egyszerű értelmet találni eme technológiai megoldás mögött, ám az alábbi mosdóról készült felvétel bizonyára sokunk arcára mosolyt csal majd.
Prisztás-gyilkosság – Megkezdődött a perújítási tárgyalás
Bűnügy
Megkezdődött a perújítási tárgyalás a Prisztás József megölésével vádolt Portik Tamás és két társa ügyében a Fővárosi Törvényszéken hétfőn.
A viharos erejű szél tépte meg
Havaria
Megrongálódott egy épületállványzat Budapesten hétfőn.
Háztűzben meghalt egy ember Füzérkomlóson
Havaria
Meghalt egy ember egy lakóházban keletkezett tűzben Füzérkomlóson vasárnap - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője.
MINap Online | miskolci hírforrás
Egy 19 éves férfit gyanúsítanak a szekszárdi kislány megölésével
Bűnügy
Egy 19 éves, szekszárdi férfit gyanúsít a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság  (TMRFK) annak a hatéves kislánynak a megölésével, akinek holttestét a Séd patak medrében találták meg pénteken - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője vasárnap Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
Hét ember halt meg egy balesetben a Mezőörsnél
Baleset
Hét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t.
Hétvégi házak lángoltak Bodótetőn
Havaria
Több hétvégi faházat érintett az a tűz, amely Miskolc külterületén, a Bodótetőn kapott lángra szombaton délután - számolt be honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Megöltek egy gyermeket Szekszárdon
Bűnügy
Megöltek egy gyermeket pénteken Szekszárdon, a gyanúsítottat még aznap este felfogták - közölte honlapján a rendőrség.
Videóban üzentek a magyar tűzoltók minden nőnek
Celebhírek
A Magna Cum Laude Átkozott nők című szerzeményét adták elő versben a tűzoltók nőnap alkalmából.
Ittas gyorshajtókat kapcsoltak le a rendőrök
Bűnügy
Ittasan volán mögé ülő járművezetőket vontak ellenőrzés alá a rendőrök a 3-as számú főúton és Miskolc belterületén.
Nem vicc: polgármesterré választottak egy kecskét
Celebhírek
Lincolnnak hívják. Nomen est omen.