Ugrás a tartalomra

"Fehérgalléros" bűnszervezetet számolt fel a rendőrség

Létrehozva
Több millió eurót elcsaló, "fehérgalléros" magyar bűnözőket fogott el a rendőrség, és milliárdos értékben vett zár alá ingatlanokat, többek között budapesti hoteleket, valamint egy szállodahajót is, amivel a teljes kárérték megtérült.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csalás és pénzmosás megalapozott gyanúja miatt nyomoz a magyar bűnözői csoport hét tagja ellen. A szervezet tagjai hosszabb időn keresztül olyan pénzek eltüntetésében vettek részt, amelyet külföldi nagyvállalatoktól - valamely vezető tisztségviselő nevében - elektronikusan benyújtott, hamis megbízásokkal szereztek meg.

Az elkövetők több külföldi - francia és belga - cégtől összesen 3,7 millió eurót szereztek meg. Az elcsalt összegeket többlépcsős céghálózaton keresztül - alkalmanként ciprusi off-shore gazdasági társaságok felhasználásával - ingatlanok vásárlásába fektették. A bűncselekményből származó összegekből a csoport vezetője Spanyolországban szerzett meg több ingatlant, valamint nagy értékű járműveket.

A KR NNI rendőrei nemzetközi együttműködés keretében térképezték fel a pénz útját és beazonosították a bűnözői csoport valamennyi tagját. A csoport öt tagját a nyomozók már korábban elfogták és elszámoltatták. A szervezetet vezető két férfit a rendőrök szerdán fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Ezzel együtt milliárdos értékben vettek zár alá ingatlanokat, többek között budapesti hoteleket, valamint egy szállodahajót is, amellyel a teljes kárérték megtérült - olvasható a rendőrség közleményében.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.