Ugrás a tartalomra

Bulvár

Kegyelem - világpremier a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Sztárszereposztással érkezik Dömötör Tamás új filmje, a Kegyelem, amely a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be világpremierrel a közönségnek.
Sztárszínészek és sztárrendezők a CineFesten
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Többek között az Alpha magyar-francia film címszereplője és egy norvég sztárrendező is Miskolcon vendégeskedik, közönségtalálkozókon bárki találkozhat velük a CineFesten.
Képgaléria
Gasztro Centrum terasz buli
Ismét tarolt az esernyős buli a Kiliánban
MiskolcGasztroSzabadidőBulvár
Tavaly is nagy siker volt és idén sem csökkent a színvonal a Miskolci Gasztro Centrum Terasz Buliján, amelyet pénteken rendeztek meg, ismét színes esernyők alatt.
Batmantől Holdkóros Tonhoig: a miskolci házaspár, akik mondatba foglalják a gyerekkori nosztalgiát
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
„Az első Vasember film előtt a kockák társadalmilag alacsonyabb polcon voltak, mint egy részeg férfi, aki épp maga alá vizel a köztéri padon.”
Szamos Miklós
Meghalt Szamos Miklós, a Szamos Marcipán cég alapítója
BelföldBulvár
Nem sokkal a budai cukrászdája bezáratása után kórházba került és meghalt Szamos Miklós. A cukrászmester 79 éves volt.
Szoboszlai Dominik apa lett
BulvárSport
Megszületett az első gyermeke Szoboszlai Dominiknak, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának.
Fiókba rejtett szerelem: eljegyezték Mikita Dorkát
KultúraMiskolcBulvár
Friss menyasszonyként is marad vajon Miskolcon a színésznő?
Képgaléria
BOLDOGkisfalud Feszt - péntek
A kis faludba évről évre beköltözik a boldogság
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztroSzabadidőBulvár
A Boldogkisfalud fesztiválon a zene, a színház, az irodalom és a képzőművészet adott randevút egymásnak a közönség nagy örömére.
Borért ölte meg a hajléktalant 
Bűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntette miatt, aki az őt korábban borral kínáló hajléktalan férfit lépcsőn lelökve, fejét megtaposva, megölte. 
Villamosbaleset az Újgyőri főtérnél
Baleset
Személyautó hajtott bele az 1-es villamosba szerdán reggel.
Csapatmunka: a ház asszonya üldözte, a rendőrök pedig elfogták a besurranó tolvajt
Bűnügy
A tetten ért tolvaj elmenekült a helyszínről, a mezőnyárádi sértett pedig utánaindult, miközben telefonált a segélyhívó számra is.
Megverte, levetkőztette, hagyta kihűlni
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
<div class="rltdwidget" data-widget-id="5611734" ></div>
<script async src="//related.hu/js/v2/widget.js"></script>
Háztűzben vesztette életét egy nő Tiszavasváriban
HavariaBelföld
A lánglovagok a nyári konyha és a melléképületek oltása közben találták meg az áldozat összeégett holttestét.
Hatos karambol nehezíti a forgalmat az M3-ason Hatvannál
BalesetBelföld
Az érintett pályaszakaszt lezárták a Nyíregyháza felé vezető irányban.
Krekkel csencselt reggel, este: a rendőrség felkereste
BűnügyMiskolc
A miskolci rendőrök egy kisebb, kristállyal kereskedő drogbandát fogtak el.
Iskolában erőszakoskodott – a bíróság ítéletet hozott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egyik iskolatársával szemben követett el erőszakkal szexuális cselekményt a fiatalkorú vádlott az Encsi Általános Iskolában.
Milliomossá tette az álbankárt
BűnügyMiskolc
Egy miskolci férfi számlájáról több mint 15 millió forintot vett le az internetes csaló.
Sörös üveggel, bozótvágóval ütötte sógorát
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy férfi ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki ittas állapotban sörös üvegekkel fejen ütötte, majd bozótvágóval támadt sógorára.
Fának ütközött egy autó Miskolcon
BalesetMiskolc
Forgalmi akadály van a Király utcában a Vörösmarty utca közelében.
Balesetet okozott, segítségnyújtás nélkül lelépett – a rendőrség keresi
BűnügyMiskolc
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Csaknem tragédia lett belőle – életmentő műtét lett a játékos lökdösődés vége
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki részegen a szintén ittas barátjával lökdösődött, de a másik férfi hanyatt esve életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Letartóztatásban a mezőkövesdi rablók
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak fiatalkorú nőnek és felnőttkorú férfinak a letartóztatását, akik gyermekkorú társukkal Mezőkövesden rablási cselekményt követtek el.
Hármas karambol történt szombat este az M3-ason, részlegesen lehetett csak haladni rajta
Baleset
A Nyíregyháza felé vezető oldalt lezárták, Budapest felé részlegesen megindult a forgalom.
Autó égett Miskolcon
Baleset
A Repülőtéri utat le is zárták.
Nem segíti a szél a tűzoltást Los Angelesben
HavariaVilág
A Los Angeles körüli erdőtüzek megfékezésében részleges előrelépést értek el a tűzoltók, ugyanakkor a szombatra várt ismét erősödő szél további kockázatot hordoz - közölték a helyi hatóságok pénteken.
Tűz ütött ki egy cigándi családi ház szobájában
Havaria
A nyílászárók és berendezési tárgyak gyulladtak ki a házban.