Ugrás a tartalomra

Nyilvánosságra hozták a Notre-Dame oltása közben készült belső felvételeket

Létrehozva
A tűz feltérképezésére és oltására robotot küldtek be a tűzoltók, és az oltás után is igénybe vették a szerkezetet. Segítségével megállapították, hol és mikor szakadhat be a tetőszerkezet úgy, hogy az a mentést végző tűzoltók életét is veszélyeztette volna. Nem volt alaptalan a félelem, a felvételeken is látszik, milyen súlyosan megsérült a mennyezet – hangzott el az M1 Híradójában.

Megdöbbentő mobilfelvételeket osztott meg az egyik francia tűzoltó a Notre-Dame leégett tetőszerkezetéről. A tűz a 12. századi gótikus katedrális boltozatát és belsejét sem kímélte. A kőboltozat nagy része épen maradt, de a ledőlt huszártorony hatalmas rést ütött a katedrális mennyezetén.

„Most a legnagyobb kockázatot a boltívek állapota jelenti. Amíg megtartják a szerkezetet, addig minden rendben van” – mondta Tricia Meehan építész.

A tűzoltók a gyorsan terjedő tűz útját helikopterrel és drónnal követték. Ennek köszönhetően az épületet és a művészeti örökség jelentős részét sikerült megmenteni. A híres rózsaablakok sértetlennek látszanak, bár az egyik rozetta üvege betört. Az csak hetek múlva derülhet ki, hogy az oltás és a füst milyen károkat okozott a katedrális festményeiben és a 8000 sípos, 18. századi orgonájában.

„Ha az orgona megsemmisült, az én életem egy darabja is elveszik. Ez a hangszer ugyanis része volt a mindennapjaimnak” – mondta Vincent Dubois orgonista, aki már több mint 15 éve játszik a világhírű orgonán.

A kimentett műkincseket a párizsi városházáról átszállították a Louvre-ba. A festményeket restaurálják, és a katedrális felújításáig a múzeumban őrzik majd.

A kegytárgyak nagy részét a Notre-Dame Kincstárában őrizték, amit nem értek el a lángok. A tűzoltók életük kockáztatásával mentették az égő katedrálisból a felbecsülhetetlen értékű ereklyéket, a lelkészük, Fournier atya volt az, aki Jézus töviskoszorúját, a kereszténység egyik legfontosabb ereklyéjét mentette ki az égő katedrálisból. A franciák hősként ünneplik.

Egy másik fontos keresztény emlék, a huszártorony tetejét díszítő kakas formájú ereklyetartó is előkerült. Mindenki azt hitte, hogy megolvadt a tűzben, de szerencsére még a huszártorony ledőlése előtt a földre zuhant.

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.