Bulvár
Bográcsállvánnyal bántalmazták az idős sértettet, majd kirabolták
A Miskolci Járásbíróság egy férfi és egy nő letartóztatását rendelte el, akikkel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Kijött a börtönből, majd bezárta családját
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt, aki börtönből szabadulását követően az őt befogadó édesanyját és kiskorú lánytestvérét lakásukban órákig bezárva tartotta.
Földrengés volt Balatonkiliti környékén
A 2,1 magnitúdójú földmozgást a lakosság is érzékelte Siófokon és Balatonföldváron is.
Rövid időn belül letartóztatták a támadókat
Hárman támadták rá egy férfira Miskolcon. A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a rablókat.
Kigyulladt egy erkély Sátoraljaújhelyen
A társasház balkonján könyvek, műanyagszékek és hulladék égett.
A Balatonba fulladt egy férfi
Holttestet találtak a vízimentők Révfülöpön a "magyar tengerben" pénteken.
Árokba hajtott egy kisbusz az M3-ason
A tűzoltók Mezőkövesd környékén áramtalanították a járművet.
Felfüggesztett börtönre ítéltek egy brutális támadót
Egy buszon tört ki verekedés, aminek következtében az egyik áldozat elvesztette az eszméletét.
Dohányüzérekre vadászik a NAV
Július elején megindult a dohánylevelek betakarításának szezonja, az úgynevezett „törés”, ezért kiemelt figyelmet fordít a feketekereskedelemre a NAV.
Könnyen tragédiába fordulhat a nyaralás
Az eltűnés napjától számítva a sikeres mentés esélye napi szinten négyzetesen csökken.
Letartóztatásban a kalapácsos-parkolós gázoló
A Miskolci Járásbíróság a letartóztatását rendelte el annak a férfinak, akivel szemben emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Vasvillával támadt állatra, emberre – szabadságvesztésre ítélték
Ítéletet hozott a Miskolci járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki vasvillával megszúrt egy kutyát, majd a gazdáját is fenyegette.
Szabadságvesztésre ítélte a bíróság a késdobáló férfit
Előkészítő ülésen hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki disznóvágást követően a nála lévő csontozókést és villát a feleségébe döfte.
Bozótvágóval és vascsővel akartak rendezni egy konfliktust
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottak az ügyében, akik az utcán gyalogosan közlekedő sértettet bántalmazták, súlyos sérüléseket okozva neki.
Úton-útfélen mutogatta magát, lekapcsolták a szatírt
Szeméremsértés miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki fél éven keresztül a város parkjaiban „nemi vágyának felkeltése végett” rendszeresen mutogatta magát.
Magyar kislány tarolta le a legszebb gyerekek mezőnyét
Húsz éve szerepelnek sikerrel a világ szépségversenyein a magyar gyerekek, idén ismét számos koronát hoztak haza Bulgáriából, a 12 éves Czári Csenge Antónia pedig a világverseny Királynője címmel lett gazdagabb.
Két személygépkocsi karambolozott Miskolcon
A Lévay József utcába riasztották a tűzoltókat.
Sorompót mutatna az átkelőhelyes baleseteknek a MÁV
Csak az éven eddig harmincöt vasúti átjárós baleset történt a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség miatt.
Baleset történt a József Attila utca MVK telephelyéhez közeli szakaszán
Egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze Miskolcon szerda kora délután.
Baleset miatt késnek a vonatok a Miskolc-Kazincbarcika-Ózd vonalon
Elsodort egy kerékpárost egy személyvonat Putnokon, emiatt késésekre kell számítani a Miskolc-Kazincbarcika-Ózd vasútvonalon - közölte a Mávinform szerda délelőtt a honlapján.