Ugrás a tartalomra

Levélben köszönte meg a rendőri segítséget

Létrehozva
Egy bogácsi apartmanház tulajdonosa értesítette a rendőröket, hogy egyik vendégük fizetés nélkül távozott. A szlovák állampolgárságú férfi négy napot töltött a szálláshelyen, majd összepakolt, és köszönés, valamint fizetés nélkül elhagyta az apartmanházat.
Kép
Fotó: police.hu

A Bükkábrányi Rendőrkapitányságtól Kovács Norbert törzsőrmester, járőrparancsok és Himer Beáta őrmester, járőr indult a helyszínre - küldte el közleményben portálunknak Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

– Útközben már figyeltük volna a szlovák rendszámú autókat, de egy sem jött velünk szembe – meséli Kovács Norbert. – A sértett elmondta, hogy a vendég négy napot töltött a szálláson, és 111 ezer forintot kellett volna fizetnie, amelyről úgy egyeztek meg, hogy készpénzben rendezi. Azonban az egyik reggel csak a hűlt helyét találták a vendégnek. Visszanézték a kamerafelvételeket, és azt látták, hogy a férfi bepakol a kocsijába, majd elhajt. Küldtek neki egy SMS-t, amelyben kérték a számla rendezését, azonban a férfi nem reagált rá.

- Miután felvettük az adatokat, elkezdtük keresni az autót a rendszáma alapján. Volt egy megérzésem, hogy meg kellene nézni a bogácsi termálstrandnál is. Elgurultunk kétszer a parkoló körül, és rá is akadtunk a keresett járműre. Ezután megkértük a strand egyik dolgozóját, hogy a hangosbemondóban szlovákul és magyarul is hívja a bejárathoz a rendszáma alapján a gépkocsi tulajdonosát. Körülbelül negyedórát vártunk, amikor megérkezett a férfi, aki csak szlovák nyelven beszélt, ezért Google-fordító segítségével elmagyaráztuk neki, hogy mi a probléma. Ő azzal védekezett, hogy nem tudta, hogyan kell rendezni a számlát, és csak félreértés történt. Ezután felvettük a kapcsolatot a sértettel, aki a helyszínre sietett. A szlovák férfi ezután átutalta az összeget a mobiltelefonjával, így a szállásadónak nem keletkezett kára - folytatta. 

A sértett levélben köszönte meg a bükkábrányi rendőrök gyors munkáját, akik fél órán belül megtalálták a férfit, aki ezután rendezte a tartozását. A 45 éves szlovák állampolgár ellen nem indult eljárás.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.