Ugrás a tartalomra

Hamis sportcipőket fogtak a határon

Létrehozva
Bulgáriából szállította a márkásnak tűnő sportcipőket egy kamion a gyulai határátkelőhelyre.
Kép
Hamis cipő / Fotó: NAV

Egy bolgár kamion rakterét vették alaposan szemügyre a járőrök szeptember elején a gyulai határátkelőhelyen. A bemutatott papírok alapján Bulgáriából szállított cipőket a teherautó. A plafonig pakolt kartonokból százával kerültek elő a márkásnak tűnő cipellők. Azonban a lábbelik csomagolása és silány minősége arról árulkodott, hogy azok mindegyike hamisítvány, amit a márkák jogosulti képviselői is alátámasztottak. A hamis lábbelik úti célja hamar megváltozott, Spanyolország helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnjelraktárába vették az irányt - adta hírül portálunknak közleményben Juhászné Prantner Etelka pénzügyőr százados, a NAV
Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense.

A NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei több, mint 7 ezer pár lábbelit foglaltak le, amelyek közel 300 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a jogtulajdonosnak. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indult eljárás - tudatták. 

A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nem csak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek. A hamis ruházati termékek vagy lábbelik esetében előfordulhat, hogy olyan vegyi anyagok kerülnek az emberi szervezettel kapcsolatba, amelyek akár az egészségre is ártalmasak lehetnek - tájékoztattak. 

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.