Bulvár
Öt év börtönre ítéltek egy cseh embercsempészt Nógrádban
Gyorsított eljárásban öt év börtönbüntetésre ítéltek egy cseh férfit, aki huszonhárom külföldit próbált egy szinte légmentesen lezárt járműben, illegális határátlépéssel Szlovákiába csempészni.
Börtön a körömi rablónak, bilincs a török embercsempésznek
A Miskolci Törvényszék ma sem hagyott minket bűnügyi hírek nélkül, van minden, súlyos testi sértés, rablás és embercsempészet is a kínálatban.
Az FBI is segítette a miskolci rendőröket egy rablás feltételezett elkövetőjének elfogásában
A részleteket egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismertették csütörtök reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Zsolcai kapui épületében.
Árokba borult egy kamion a 38-as úton Tarcalnál
Lehajtott az útról, majd árokba borult egy kamion a 38-as főút 5-ös kilométerénél Tokaj és Tarcal között - tájékoztatta az MTI-t a Borsod-Abaúj-Zemplén-Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán.
Elmenekült az embercsempész, de Sajópálfalán elfogták
A török sofőr négy illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani.
Több történelmi épület megrongálódott egy tűzvészben Selmecbányán
Több történelmi épület megrongálódott egy szombaton délelőtt kiütött tűzvészben Selmecbánya központjában, a tüzet a délutáni órákra sikerült stabilizálni - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Családi ház égett Mezőnagymihályon
Tűz ütött ki egy mezőnagymihályi családi ház egyik szobájában szerda délután, a lángok a födémen keresztül a tetőre is átterjedtek.
Mostohatestvére megrontása miatt emeltek vádat egy férfi ellen Somogyban
Mostohatestvére megrontása miatt vádat emeltek egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
Ünnepi elismeréseket adott át a vármegyei rendőrkapitányság
Nemzeti ünnepünk alkalmából részesültek különféle elismerésekben a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégák - írja a police.hu.
Lovaggá ütötték Brian Mayt
Átvette lovagi kitüntetését III. Károly királytól kedden Sir Brian May, a Queen együttes gitárosa, aki az ünnepélyes eseményen újabb turné lehetőségére tett utalást.
Több gyalogost elsodort egy járdára hajtó autós Budapesten
Több embert elgázolt egy autós a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében kedd reggel.
Késsel a torkánál ébredt a szendrői nyugdíjas
Rablás, magánlaksértés és lopás miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy 22 éves férfi ellen - írta közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
Balesetet szenvedtek magyar hajósok a Duna németországi szakaszán
Elsüllyedt a Dunán a németországi Regensburg közelében egy német zászló alatt hajózó teherszállító, amelyen két magyar állampolgár teljesített szolgálatot.
Gyalogos férfit ütött el Hejőpapi térségében egy személyautó
A balesetben a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Öt kamion és harminchét személygépkocsi ütközött össze az M1-es autópályán, egy halott, 39 sérült
A balesetben 41 gépjármű volt érintett. Az elhunyt férfin kívül 39-en sérültek meg, a rendelkezésre álló adatok szerint ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben.
Nézőpont: Búsul a magyar
Munkámból kifolyólag sok érdekes helyre eljutok, nem ritkán olyan előadásokra is, ahová bizonyára nem mennék vagy mehetnék el, mert nem nyilvánosak. A minap is így vettem részt egy érdekfeszítő képzésen. Egyetemistáknak szánták, kreditet is kaphatott, aki részt vett rajta. Kreditet én nem kaptam, de gondolkodni valót annál inkább.
Halálos gázolás Garadnán - az elmenekült gyanúsítottat elfogták
Egy gyalogos férfit ütött el Garadnán egy személyautó, a sofőrt a rendőrök három órán belül elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe is vették.
A közbiztonság stabil Miskolcon, de az online csalás egyre több
Emelkedett ugyan a bűncselekmények száma, de alapvetően stabil közbiztonsági helyzet jellemzi Miskolcot – hangzott el azon a sajtóreggelin, amit a vármegyei rendőrkapitányság szervezett a helyi médiumok munkatársainak.
Őrszem Lyukó felett: szerdán a Drenka-hegyet fésülte át a MIÖR
Illegális szemétlerakatok és kifosztott üdülők – ez a látvány fogadta a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) munkatársait szerda reggel a Drenkahegy utcában és dűlőn.