Ugrás a tartalomra

Pereces és Bulgárföld közbiztonságát járták körül

Létrehozva
Rendvédelmi szervek és hatósági osztályvezetők egyeztettek Pereces és Bulgárföld közbiztonságáról. Az illetékes önkormányzati képviselő által kezdeményezett keddi szakmai fórumon az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti bizottságának alelnöke is részt vett. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Perecesi Közösségi Házban kedd reggel tartott közbiztonsági fórumon rendőrök, rendészek, polgárőrök és szakpolitikusok gyűltek össze, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. A téma elsődlegesen Pereces és a Bulgárföld közbiztonságának javítása volt.

Bazin Levente (Velünk a Város, MSZP) alapvetően szociális indokokkal magyarázta, hogy immár második alkalommal hívták össze a fórumot. A terület önkormányzati képviselője stábunknak elmondta: akárcsak a tavaly januári alkalomkor, úgy ezúttal is szót ejtettek a megfelelő oktatás hiányáról. Mindez ugyanis – meggyőződése mentén – alapvetően függ össze a közbiztonsággal vagy éppen a különböző szabálysértésekkel.

Kép

A várospolitikus kiemelte: lényeges, hogy a szakemberek megosszák egymással, ki milyen problémát lát a saját oldaláról, elvégre valamennyien azért dolgoznak, hogy javuljon a térség közbiztonsága. A Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) szakemberei a közterületek rendjét sértő cselekmények visszaszorítása érdekében éppen ezért többször tartanak ellenőrzést a problémás övezetekben.

Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottság MSZP-s alelnöke szerint ennek a típusú együttműködésnek nincsen alternatívája. Harangozó Tamás a Miskolc Televíziónak úgy fogalmazott: nincs az a miniszteri utasítás, nincs az a kormányrendelet, nincs az a törvény, amelyek rendet tudnának tenni az utcákon.

Kép

– Különböző szervezetek vannak, akik ha egymástól függetlenül, egymással nem kommunikálva dolgoznak, akkor abból sok jó nem szokott kisülni. Pont az ilyen fórumok azok, amik a hatékonyságot a lehető legjobban tudják segíteni – vélekedett a honatya, aki hozzátette, a rendőröknek vonzóbb életpályát kellene kínálni, hogy minél többen a rendvédelmet válasszák hivatásuknak.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.