Bulvár
BMW és Fiat ütközött a Dayka és a Kis-Hunyad kereszteződésében
Pénteken délután 4 óra előtt nem sokkal történt a baleset, a forgalmat rendőrök irányították a helyszínelés idejére, ami fél 6 körül véget ért.
Erőszak a Kálvárián - mutatjuk a felvételeket, a hatóságok újabb kamerát helyeznének ki
Fényes nappal próbáltak megerőszakolni egy várandós nőt hétfőn délután a Kálvária domb lépcsősorán. A férfit másnap elkapta a rendőrség, ami a kihelyezett kameráknak is nagyban köszönhető, a támadó menekülőútját ugyanis végig rögzítette a térfigyelő rendszer.
Elismerték a kálváriai erőszakoskodót lefülelő rendőröket és rendészt
Dicséretet és elismerést kaptak a szervek vezetőitől, miután az együttműködésnek köszönhetően elfogták a tettest.
Kisteherautó borult a sínre, a teljes villamosforgalom leállt egy időre (Frissítve!)
Baleset történt péntek reggel a Kiliánban, egy kocsi és egy kisteherautó ütközött össze - utóbbi szerencsétlen módon a villamossínre borult, így egy bő órára a teljes villamosforgalom leállt.
Kirúgták a Kálvárián erőszakoskodó katonát a honvédségtől
Megválik a Magyar Honvédség attól a harmincöt éves katonától, aki pár nappal ezelőtt a földre tepert, és meg akart erőszakolni egy harminc év körüli várandós nőt Miskolcon – írja a 24.hu.
Majdnem megerőszakoltak egy várandós nőt a Kálvárián – a felkavaró részletekről a helyszínen beszélt stábunknak a házaspár
Szinte csodával határos, de a kismamának és a gyermeknek nem esett semmi baja. A fiatalasszony szerint most még erősen látható testi sérülései be fognak gyógyulni, a nehezebb a lelki gyógyulás lesz.
Puszta kézzel fojtotta meg férje szeretőjét egy szabolcsi asszony
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán azt az asszonyt, aki a gyanú szerint megfojtotta férje szeretőjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadadán június 18-án.
Autók szorításában a motoros futár - helyszíni baleseti fotókkal
Ráfutásos baleset történt szerda délelőtt a Győri kapuban.
Útonálltak, most bíróság elé kell
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet két támadóval szemben folytatott.
Sokkoló képek, hosszú veszteséglista
Menet közben gyulladt ki a Csodamalom Bábszínház művészeti vezetőjének autója.
Több milliót sikkasztott egy hegybíró
Sikkasztás miatt vádat emeltek egy hegybíró ellen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mert többször vett el különböző nagyságú összegeket a rábízott pénzből - tájékoztatta a megyei főügyészség hétfőn szerkesztőségünket.
Turistabusz szorult a lillafüredi átjáróba, sérültek is vannak
Egy magyar rendszámú turistabusz szorult be vasárnap reggel a lillafüredi átjáróba - tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság.
Bukta Ukrajna az Euróvíziót
Hiába nyerte meg az idei versenyt az ország, a szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) úgy döntött, a háborús állapotok miatt nem rendezhetik meg a 2023-as döntőt.
Visszaélnek Szabó Gyuri bácsi nevével
A közösségi médiában egyre több hamis, lekövethetetlen profil használja a közismert természetgyógyász nevét és fotóját ismeretlen termékek hirdetéséhez.
Ötezer forintért négy év szabadságvesztés
Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság egy helyi férfi bűnösségéről, aki egy játszótéren rabolt.
Állatkínzásért ötszázezres bírság
A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki nem biztosított megfelelő tartási körülményeket kutyájának.
Körzetük a biciklisáv, a tempójuk is rendben van
Működik az új szolgálat: látványos videón, ahogy a kerékpáros járőrök megszakítanak egy verekedést a Centrumnál.
Hetven éves nő késelt egy kórházban
A vádirat szerint az ápolónő vércukorszintet ellenőrizni ment be a kórterembe, ahol egy 8 centiméter hosszú pengéjű késsel hátbaszúrták.
A villamosról leszállva egy sörösüveget vert szét útitársa fején egy férfi Miskolcon
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen, aki tavaly a villamosról leszállva olyan erővel ütött fejbe egy utast egy sörösüveggel, hogy az üveg darabokra tört és megsebezte a sértett arcát.
A jogász válaszol: Személyiségi jog megsértése
Miskolci olvasónk közúti balesetet szenvedett, melynek során - gyalogosként közlekedve - egy autós tolatás közben fellökte, és ekkor kulcscsonttörést szenvedett. Hosszas kezelés eredményeképpen egészségi állapota helyrejött, de rendkívül hosszú, fájdalmas folyamat vezetett idáig. Kérdezi, hogy valamilyen anyagi kompenzációra igényt tarthat-e.