Ugrás a tartalomra

Bulvár

Ivócimboráját rabolta ki a kocsmázás után
Bűnügy
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki közös italozásuk során a pénzének megszerzése érdekében bántalmazott egy másik férfit, majd elvette az értékeit.
Nagyon megijedtek a borsodi mentők, amikor fekete autók álltak meg az állomás előtt
CelebhírekBorsod-Abaúj-Zemplén
Két óriási terepjáró állt meg kedd délelőtt az egyik kisebb Borsod megyei mentőállomás előtt, majd néhány perc várakozás után még egy harmadik autó is érkezett.
Zsebből árulta a marihuánát
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A miskolci nyomozók Kazincbarcikán értek tetten egy fiatalembert, aki zsebből árulta a marihuánát.
A Kálvárián erőszakoskodott, letartóztatták a rendőrök
BűnügyMiskolc
Az eset még tavaly novemberben történt, a férfit Debrecenben fogták el, most elrendelték a letartóztatását.
Büntetés helyett életet mentettek
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Telefonozó tehergépkocsi vezetőket állítottak meg a 3-ason a járőrök, kiderült az egyikük méhcsípés miatt került életveszélyes helyzetbe.
Letartóztatták az élettársát ittasan elgázoló miskolci nőt
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Ózdon kiderült: a lopott tök nem rokona a lopótöknek, ellenben nem is dinnye
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy ózdi portáról szerda éjjel elloptak két dísztököt, melyekről azt hitték, hogy dinnyék.
Hőhullámok, hullámok, lélekvesztő szabadvizek...
Baleset
...bulik, fesztiválok, a nyár jó, de veszélyes is lehet. A slampoetrys „nemtóthviki” kisfilmje arról szól, hogy szeptemberben újra találkozzunk. Mindenkivel.
Idegen nyelvi tehermentesítőkkel erősítettek a rendészek
BűnügyMiskolcSzabadidő
A Herman Ottó Gimnázium növendékeivel karöltve járőrözik a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) júliusban. 
Cigi, benzin, pálinka – a jövedéki termékek voltak a gyengéi a miskolci férfinak
BűnügyMiskolc
A rendőrök a házkutatás során tízezer doboz dohányterméket, 600 liter benzint és ezen felül 60 liter pálinkát is találtak egy miskolci férfi lakásán.
Milliókat kerestek nők prostitúciójából
BűnügyMiskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 44 éves és egy 40 éves férfi ellen emberkereskedelem, kényszermunka és kitartottság bűntette miatt, akik mélyszegénységben élő fiatal nőket – köztük tizennyolc év alatti életkorút is – toboroztak külföldi szexmunkára, elszállásolták őket, hirdették a tevékenységüket és napi rendszerességgel elszámoltatták a prostitúcióból szerzett bevételükről. Ebből személyenként 1 millió, illetőleg 1,5 millió forintot vettek el.
Baleset miatt torlódik a forgalom az M3-ason Bagnál
BalesetBelföld
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, hogy három személyképkocsi és egy kisteherautó ütközött egymásnak, a balesetben többen megsérültek.
Elfogták a prostituáltat, aki kifosztotta kuncsaftját
BűnügyMiskolc
A rendőrök egy napon belül elfogták azt a nőt, aki a gyanú szerint prostitúciós tevékenysége során 10.000 euró készpénzt tulajdonított el egy miskolci férfitől.
Három évre ítéltek egy olasz kamionsofőrt drogkereskedelem miatt
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A férfi teherautóját tavaly júliusban Tiszaújvárosban ellenőrizték a rendőrök, és kábítószer porciózásához használt mérleget, valamint egy neveket tartalmazó listát találtak.
Újabb gyanúsítottak a Völner–Schadl-ügyben, árulkodó nyomok a végrehajtók névjegyzékében
BűnügyBelföld
Újabb négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), így már 19 gyanúsítottja van a Völner–Schadl-ügynek – értesült a 24.hu. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint a Völner Pál volt államtitkárt és Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét is érintő korrupciós ügyben a legutóbb meggyanúsított személyek közül az egyik végrehajtó.
Kiégett egy busz Kazincbarcikán
Havaria
Teljes terjedelmében égett egy autóbusz Kazincbarcikán a Jószerencsét úton.
Halálos baleset történt az éjjel
Baleset
Halálos közúti közlekedési baleset történt július 13-án eddig még ismeretlen időpontban Mezőcsát és Tiszatarján közötti útszakaszon.
Áthajtott a piroson, halálos vége lett
BűnügyMiskolc
A piros jelzés ellenére behajtott a kereszteződésbe egy autó vezetője Miskolc közelében, majd összeütközött egy másik kocsival, amelynek idős sofőrje a kórházba szállítást követően meghalt.
Szia Uram, kocsi érdekel?
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Két autót is ellopott egy férfi Mezőkövesden, az egyik kigyulladt alatta, a másikban elaludt, majd a kocsit eladta tízezer forint helyett ötezerért. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
Megsérült gyermeket mentettek a rendőrök
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy túrázás közben megsérült 7 éves gyermeket kutattak fel és részesítettek elsősegélyben Kács település külterületén a mezőkövesdi rendőrök.