Ugrás a tartalomra

Letartóztatták a nőt, aki vízóraleolvasónak adta ki magát, úgy fosztogatott

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki Miskolcon négy idős, megromlott egészségi állapotú sértett ingatlanából vehetett magához készpénzt és értéktárgyakat.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított – magát vízóraleolvasónak kiadva – július 29-én három belvárosi lakásba is bejutott, ahol az idős lakók figyelmét elterelve eltette azok pénztárcáját a bennük lévő 8-10 ezer forinttal, míg egy másik esetben a nagyszoba foteljában lévő sálak tetszettek meg neki.

A nő augusztus 12-én egy  75 éves sértettel azt hitette el, hogy számlafizetési tartozása van, melyet nála rendezhet. Míg az asszony pénzváltási szándékkal a szomszéd lakásba csengetett, a gyanúsított a nappaliban lévő cipősdobozban tárolt 200.000 Ft készpénzt eltette.

Cselekményei alkalmasak lehetnek a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntettének megállapítására, amely – bizonyítottság esetén – akár 7 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A kiszabható büntetés lehetséges tartamára tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, e tényt személyi körülményei sem ellensúlyozzák. Tartani kell attól is, hogy az időskorú sértett tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével a bizonyítás lefolytatását meghiúsítaná, megnehezítené. Reális továbbá annak a lehetősége, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.

A bíróság fenti indokok miatt szeptember 15. napjáig elrendelte a nő letartóztatását.  A végzés végleges.

Ez is érdekelhet

Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.
Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.