Ugrás a tartalomra

Bulvár

Miskolcon buktak le a fővárosi csalók
BűnügyMiskolc
Miskolci rendőrök fogták el a Budapesten csalásért keresett három román férfit.
1 sofőr - 6 bűncselekmény és szabálysértés egyszerre
BűnügyMiskolc
A miskolci rendőrök még azelőtt kiszűrték a forgalomból a járművezetőt, mielőtt balesetet okozott volna.
Levágta magáról a nyomkövetőt - nem kellett volna
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben fogolyszökés vétsége miatt indult eljárás - tájékoztatott a Miskolci Törvényszék.
Elítélték a férfit, aki kaszával, borotvával, késsel fenyegette családját
BűnügyBelföldMiskolc
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak az alsózsolcai férfinak az ügyében, aki rettegésben tartotta a családját, többször megverte, bezárta és megöléssel fenyegette őket.
Halálos baleset gondatlanságból
Baleset
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte a halálos közúti közlekedési balesetet okozó sofőr ügyének vizsgálatát.
Bolti lopás kicsit másként
Bűnügy
Keresik azt a feltételezett elkövetőt, aki 2021. március 30-án 12 óra 30 perc körül egy miskolci élelmiszerüzletben az egyik vásárló elejtett táskáját (a benne lévő értékeivel együtt) eltulajdonította – tudatta a rendőrség.
Elfogták V. Tibort 
Bűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden felhívást tett közzé, melyben tudatta, hogy a 35 éves miskolci férfi megszökött, keresik, és ebben a lakosság segítségét kérik. V. Tibort szerdán elfogták.
Letartóztatta a bíróság a szilveszteri rablókat
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak és fiatalkorú társának a letartóztatását, akikkel szemben rablás bűntettének gyanúja miatt folyik eljárás.
MÁV: drasztikusan emelkedett a vasúti átjárós balesetek száma
Baleset
Drasztikusan nőtt a vasúti átjárós balesetek száma tavaly a korábbi öt évben tapasztalt stagnálás után - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
Az ember, aki felhúzta a hetedikre a drogéria kukáját, és ezért 400 forintot fizetett
BűnügyMiskolcCelebhírek
Annyi, hogy a pénzt valaki eltette, a rendészek pedig visszavitették vele a kukát. Van, akinek rosszul kezdődött az év.
Csalók hirdetnek nyereményjátékot az Auchan nevében
BűnügyBelföld
Csalók hirdetnek nyereményjátékot az Auchan nevében a legnagyobb közösségi oldalon – jelezte az Auchan Magyarország vasárnap.
Több eljárást indított a rendőrség pirotechnikai termékek miatt
BűnügyBelföld
Szilveszter éjféltől országszerte reggel 6 óráig 14 emberrel szemben indított eljárást a rendőrség pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombaton a police.hu oldalon.
Több mint 180 embert kellett kórházba vinni túlzott alkoholfogyasztás miatt
HavariaBelföld
Idén 181 embert kellett részegség, illetve alkoholmérgezés miatt kórházba vinni, közülük 27-en kiskorúak voltak – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője szombaton.
Sok dolguk volt a tűzoltóknak szilveszterkor
HavariaBelföld
Az év utolsó napján több tűzeset, baleset és szén-monoxid-mérgezés történt az országban. Tűzijátékok miatt is kellett tüzet oltani, továbbá megrémült kutyákat is mentettek a tűzoltók – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombaton.
Rosszul indul az év a szilveszterkor rabló 17 évesnek
BűnügyMiskolc
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök Miskolcon azt a fiatalt, aki az alkalmi ismerőse mobilját elvette és csak verekedés árán akarta visszaadni.

Kigyulladt, de már eloltották a szentesi sportcsarnokot 
Havaria
A Dr. Papp László Városi Sportcsarnok első szintje égett százötven négyzetméteren, de a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedd kora reggel az MTI-vel.
Ünnepi mérleg
Havaria
Átlagosan 70-80 esethez vonultak ki a mentők, a tűzoltókat pedig 27 alkalommal riasztották karácsony hétvégéjén. Közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi szempontból nyugodtnak számított az ünnep. 
Halálos paneltűz Miskolcon
Havaria
Kora délután érkezett jelzés a tűzoltóknak arról, hogy Miskolcon, a Dankó Pista utcában egy panelház harmadik emeleti lakása füstöl. Az ott lakók a tűzoltók kiérkezése előtt behatoltak a lakásba és eloltották a tüzet. A hálószobában, ahol egy asztal és ruhák égtek két négyzetméteren, egy holttestet találtak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap délután az MTI-vel.
Nem pihentek a tűzoltók szombaton
Havaria
Karácsony első napján 123 helyszínen dolgoztak a tűzoltók, a közúti balesetek mellett lakástüzeket, kigyulladt melléképületeket, égő kazánházakat oltottak, összesen 27 épület égett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel
Magyarországon is érezhető kisebb földrengés volt Szlovéniában
HavariaBelföldVilág
Magyarországon, a becsehelyi földrengésmérő állomáson is érzékelt kisebb földrengés volt szombat reggel Szlovéniában.