Ugrás a tartalomra

Douglas rendőrkutya orra elől nem bújt el

Létrehozva
A rendőrök alig pár óra alatt elfogták azt a férfit, aki betört egy felsőzsolcai dohányboltba.
Kép
Forrás: police.hu

Lopás miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 21 éves alsózsolcai férfival szemben. A gyanúsított csütörtökön délután 4 óra körül téglával betörte egy felsőzsolcai dohánybolt ajtójának üvegét, majd a kassza lemezfiókját magával vitte, amiben majd ötszázezer forint volt.

A jelzést követően a rendőrök bevetették Douglast, a nyomozókutyát. Jelzése alapján a nyomozás konkrét irányt vett. Mivel az elkövető betörés közben megsérült, a rendőrök az úgymond elcsepegtetett nyomokat követve megtalálták azt a házat, ahová elmenekült.

A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított gyanúsítottat kihallgatását követően a hatóság őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására. Az eljárás eredményeként az elkövető még további tizenhárom betöréses lopás elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.