Ugrás a tartalomra

Veréssel fenyegette a polgármestert, mert nem kapott lakást

Létrehozva
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves nő ellen garázdaság és zaklatás vétsége miatt, aki tavaly augusztus végén egy borsodi kistelepülésen a polgármestert felelősségre vonta, hogy ő nem kapott lakást, ezért azzal fenyegette meg, hogy 30 emberrel fogja megveretni.

Az ügyészség közleménye szerint a vádlott 2021. augusztusában egy borsodi kistelepülésen a délelőtti órákban elment az orvosi rendelőbe, és az ott éppen a rendelését végző orvost – aki egyben a község polgármestere – felelősségre vonta azért, mert ő nem kapott lakást az önkormányzattól.

A polgármester a beszélgetés során megpróbálta megnyugtatni, de a vádlott emelt hangon megfenyegette azzal, hogy hozni fog 30 embert, akik jól ellátják a baját, és közölte azt is, hogy arról is tudomása van, hogy a sértettnek 5 gyermeke van, ezért vigyázzon.

A vita közben a rendelő várótermében lévő széket felemelte, azzal hadonászott, majd földhöz vágta, a szék ennek következtében összetört.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.