Ugrás a tartalomra

Újszülött gyermekét ölte meg egy nő Alsózsolcán

Létrehozva
Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók azt a felsőzsolcai nőt, aki megölte újszülött gyermekét.

 

Kép
Fotó: TV2

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 24 éves felsőzsolcai nővel szemben. A gyanúsított 2019. február 26-án 21 óra 40 perc előtt otthonában megszülte gyermekét. Az anya egy eszközzel több sérülést is okozott a csecsemőnek, aki ennek következtében a helyszínen az életét vesztette.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a 24 éves nőt őrizetbe vette és előterjesztést tesz letartóztatásának ügyészi indítványozására.  

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.