Ugrás a tartalomra

Kilenc és fél évre ítéltek egy budapesti fiút, mert megölte volt barátnőjét

Létrehozva
Aljas indokkal elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen 9 év 6 hónap – fiatalkorúak börtönében végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélték azt a fiút, aki tavaly januárban megölte volt barátnőjét Budapesten, egy Újlak utcai házban – tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn.

Az új büntetőeljárási törvény által bevezetett szabályokat alkalmazta a bíróság. A vádlott az előkészítő ülésen beismerte tettét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság pedig – elfogadva a nyilatkozatot – nyomban ítéletet hirdetett.

A főügyész felidézte: a bűntény idején 17 éves fiú és a sértett ugyanabban a gimnáziumba járt. 2017-ben egy ideig kapcsolatban voltak, de a lány szakított a fiúval, aki ezután sűrű telefonhívásokkal és üzenetekkel zaklatta őt. Tavaly januárban a sértett egy buszmegállóban találkozott a fiúval, együtt elutaztak a lány Újlak utcai lakásához, de a lépcsőházban összevesztek, majd a fiú többször nyakon szúrta 19 éves volt barátnőjét, aki emiatt meghalt.

(Kinti képünk csak illusztráció.)

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.