Ugrás a tartalomra

Zárjegy nélküli cigarettával és vágott dohánnyal bukott le

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség orgazdaság vétsége miatt, gyorsított eljárás keretében – gyanúsítotti kihallgatásától számított egy hónapon belül – állított bíróság elé egy 42 éves sajóvámosi nőt.

A bíróság elé állításról készült ügyészi feljegyzés szerint a vádlott 2018. november elején a Miskolc közigazgatási területén található ún. Zsarnai piacon ismeretlen személytől, vagyoni haszon végett a jövedéki adózás alól elvont, összesen 165 doboz cigarettát és 2 kg vágott dohányt szerzett meg 240 ezer forintért.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei november 7-én a településen végzett jövedéki ellenőrzés keretében, a vádlott sajóvámosi lakóhelyén a dohánytermékeket lefoglalták.

A Miskolci Járásbíróság a büntetlen előéletű vádlottat az ügyészi indítvánnyal egyezően próbára bocsátotta és a jövedéki adózás alól elvont dohánytermékeket elkobozta – olvasható a Miskolci László főügyész által jegyzett közleményben.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.