Ugrás a tartalomra

Kábítószer kereskedőt fogtak a miskolci rendőrök

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki hónapokon keresztül árult marihuánát Miskolcon és Budapesten.

A bíróság közleményében azt írja, a 30 éves gyanúsított 2019. március hó 20. napját megelőző napokban, pontosabban meg nem határozható időpontban Budapest területén több alkalommal, fogyasztás céljából kábítószernek minősülő anyagot (marihuánát és kokaint) szerzett meg, előre láthatólag a csekély mennyiség felső határát meg nem haladó mennyiségben. 

A gyanúsított ezen túl 2017 novembere és 2018. április hó 27. napja között, pontosabban meg nem határozható időpontokban – összesen 9 alkalommal, alkalmanként 50 gramm mennyiségben –, anyagi haszonszerzés céljából értékesített egy ismerőse részére kábítószernek minősülő anyagot (marihuánát)Miskolc és Budapest területén.

A Miskolci Rendőrkapitányság a büntetlen előéletű férfit kábítószer kereskedelem bűntettével és kábítószer birtoklásának vétségével gyanúsítja.

A bíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően állapította meg, hogy a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendeléséről döntött.

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.