Ugrás a tartalomra

30 embert gázolt halálra egy kamion

Létrehozva
Halálra gázolt legkevesebb harminc embert egy kamion Guatemalában egy autópályán a sötétben.

A tűzoltóság szóvivője közölte, a baleset szerda éjjel történt a közép-amerikai ország nyugati részén, Solola államban. Cecilio Chacaj szerint az emberek valószínűleg egy másik balesetben elhunyt ember holtteste körül gyűltek össze, a kamionos pedig beléjük hajtott. „Úgy tűnik, nem vette észre az embereket az úton, és átgázolt rajtuk” – mondta.

A balesetnek több sérültje is van. Jimmy Morales guatemalai elnök a közösségi hálón részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Hozzátette, mindent megtesznek, hogy segítséget nyújtsanak nekik.

(Címlapképünk csak illusztráció!)

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.