Ugrás a tartalomra

Tízezer adag kábítószert vontak ki a piacról

Létrehozva
Nagy fogást könyvelhettek el a rendőrök hétvégén Siófokon. Öt embert elfogtak, több mint öt kiló heroint, három autót és több százezer forintot foglaltak le.
Missing médiaelem.
Forrás: police.hu

A 70 éves siófoki D. János, a 68 éves budapesti B. Gyula és három szerb társa a gyanú szerint rendszeresen csempésztek heroint Magyarországra, ennek eladását B. Gyula irányította. A kábítószer beszerzése és az országba szállítása a szerb férfiak feladata volt, a drogot egy kisbusz hátsó kerekei mögött kialakított tárolókban rejtették el.

Március 30-án reggel D. János siófoki otthonába érkezett a kisbusszal két szerb férfi. Éppen a kocsi egyik kerekét szerelték le, amikor a budapesti rendőrök rajtuk ütöttek. Elfogásuk után a nyomozók megtalálták az elrejtett, több mint 5 kiló nagy tisztaságú heroint, melynek piaci értéke megközelíti a 100 millió forintot. A drogon felül a rendőrök a kisbuszt és egy másik autót is lefoglaltak.

A hálózat harmadik szerb tagját egy kispesti panzióban fogták el, akinél több mint 10 ezer eurót találtak. Az eladásért felelős B. Gyulát XV. kerületi otthonában fogták el, tőle informatikai eszközöket, 440 ezer forintot és egy autót foglaltak le.

A BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói az öt férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.