Ugrás a tartalomra

Húszezer helyett hatszázezer forintot fizetett vissza a sértett

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járásbíróság csütörtökön zsarolás miatt ítélte el azt a férfit, aki azzal fenyegette meg a sértettet, hogy ha nem fizeti vissza a még anyjától kölcsönkért tartozását, rágyújtja a házat.
Kép

A sértett még 2012-ben kért kölcsön a vádlott anyjától 20.000 forintot. Szóban megállapodtak, hogy az asszony a következő hónapban 30.000 forintot ad vissza. A megbeszélt időpontban azonban nem tudott, csak 10.000 forintot törleszteni a hitelből. Ekkor közölték vele, hogy mivel ez csak a kamat volt, így továbbra is a teljes összeggel tartozik. A sértett ezt követően éveken át havi 10.000 forintot fizetett a vádlottnak és családjának.

A sértett 2018-ban rosszabb anyagi helyzetbe került és nem tudta tovább fizetni a „hitelt”. Ezért a vádlott márciusban megjelent az asszony szendrői otthonában és – annak ellenére, hogy a sértett ekkor már több mint 600.000 forintot kifizetett – követelni kezdte az addig elmaradt részleteket. Azzal is megfenyegette, hogy ha nem fizet, rágyújtja a házat. A férfi annyira erőszakos volt a sértettel, hogy aznap kétszer is visszament hozzá a már harmincszorosan visszafizetett kölcsön miatt. 

A járásbíróság a vádlottat 2 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként értékelte, hogy a hasonló jellegű, az áldozat helyzetét kihasználó és még kiszolgáltatottabb élethelyzetbe sodró bűncselekmények rendkívül elszaporodtak az utóbbi években.

A bíróság ítélete nem jogerős, az ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, így az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.