Ugrás a tartalomra

Karddal támadták meg, ablakmosóval védekezett

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 51 éves és egy 24 éves férfi ellen maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt.

A vádlottak közül – akik egymás hozzátartozói – az apa ellenezte a lánya szerelmi viszonyát, és meg akarta akadályozni, hogy a férfi a lányát külföldre vigye.

2016. novemberében a két férfi karddal és vascsővel felfegyverkezve jelent meg a hernádkaki benzinkúton, ahol a lány barátja az általa vezetett gépjárműben tartózkodott, és az autóban vele volt még egy férfi és annak barátnője, valamint a vádlott lánya.

A férfiak hangosan szitkozódva az autóhoz mentek, és közülük a lány apja a nála lévő karddal rácsapott a bal első ajtó ablakára, amely kitört. A másik vádlott a vascsővel az első szélvédőt ütötte. Az autóban ülő férfiak megijedtek, és először elfutottak, de mivel látták, hogy a vádlottak tovább ütlegelik az autó szélvédőjét, motorháztetejét, visszaszaladtak, hogy barátnőiket kimentsék a gépjárműből. A vádlott lányának barátja egy ablakmosófolyadékkal tele vödröt vett magához, és azzal a vádlottak irányába locsolt, de ekkor az apa már egy kést is elővett, és a vádlottak üldözőbe vették a már menekülni kényszerülő két férfit.

Amikor az apa és vádlott-társa utolérték a lánya barátját, a náluk lévő eszközökkel test szerte bántalmazták, aki a fejére mért egyik ütéstől a földre került. A segítségére siető férfit a másik vádlott egy vascsővel fejen ütötte, így ő is a földre került. Ezután a vádlottak felhagytak a további bántalmazással, és eltávoztak.

A sértettek közül az egyik 8 napon belül gyógyuló sérülésein túlmenően 8 napon túl gyógyuló, az arc területén kozmetikai eltérést eredményező maradandó fogyatékosságként értékelhető sérülést szenvedett, míg a másik sérülései 8 napon belül gyógyulóak voltak.  A gépjárműben 193 109 Ft összegű rongálási kár keletkezett.

Az ügyészség az egyik vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, míg a másikkal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

(Borítóképünk illusztráció.)

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.