Ugrás a tartalomra

Felügyelőire támadt és barátnőjét is rendszeresen verte

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség indítványozta egy 16 éves férfi letartóztatását közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, könnyű testi sértés vétsége és garázdaság vétsége miatt.

A Miskolci Rendőrkapitányság által folytatott nyomozás adatai szerint a gyanúsított június első napjaiban a Miskolcon működő gyermekvédelmi intézetben az egyik napon az esti órákban hangoskodva, trágár szavakkal szidalmazta az egyik nő gyermekfelügyelőt, és olyan erővel arcon ütötte, hogy annak szemüvege leesett. A másik alkalommal a hajnali órákban egy férfi gyermekfelügyelő mentőt akart hívni a gyanúsítotthoz, mert zavart állapotúnak látta, erre a gyanúsított mellkason ütötte, majd a folyosóról a konyhába ment, onnan kihozott egy 20 cm pengehosszúságú kést, és szúró mozdulatokat téve, a gyermekfelügyelő irányába indult azon kijelentésekkel, hogy megöli, felvágja a gyomrát.

A gyanúsított januárban és márciusban a gyermekvédelmi intézetben két alkalommal bántalmazta kiskorú barátnőjét akként, hogy bement annak szobájába, és felpofozta, illetőleg megrugdosta, egy esetben pedig Miskolcon tömegközlekedési eszközön, utazásuk közben verte meg a lányt, aki az egyes bántalmazások során nyolc napon belül gyógyuló testi sérüléseket szenvedett, tekintetében a gyermekvédelmi gyám terjesztett elő magánindítványt.

A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban a Miskolci Járásbíróság korábban egy évre próbára bocsátotta, és a jelen eljárás tárgyát képező cselekményeket a próbaidő tartama alatt követte el, valamint vele szemben a Miskolci Rendőrkapitányságon kifosztás bűntette miatt további büntetőeljárás van folyamatban.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adva – figyelemmel arra, hogy megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított megszöknek, elrejtőzne, valamint szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel fenyegetett újabb bűncselekményt követne el – letartóztatását javítóintézetben végrehajtva, egy hónapi időtartamra elrendelte.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.