Ugrás a tartalomra

Nyolc év börtönbüntetésre ítélték az aszalói nőt, aki késszúrással végzett élettársával

Létrehozva
Ítéletet hirdetett a Miskolci Törvényszék annak a fiatal aszalói nőnek a büntetőperében, aki egy késszúrással okozott halálos sebet a gyermekei apján.

A bíróság az ítéletben megállapította, hogy a vádlott nő és élettársa a Borsod megyei Aszalón több hozzátartozójukkal éltek együtt, a családban közösen nevelték két gyermeküket. A pár között gyakoriak voltak a veszekedések.

2018 húsvét hétfőn mindketten alkoholt fogyasztottak, ittasságuk miatt a nap folyamán többször veszekedtek, a vita alkalmanként tettlegességbe torkollott. Délután a sértett férfi az udvaron fát aprított, miközben két éves gyermeke is az udvaron játszott. A kislány kiment az utcára, emiatt a férfi dühös lett, egy deszkával a kezében utána indult és hangosan szidalmazta a gyermeket. A vádlott kivette a sértett kezéből a fadarabot, azzal élettársa hátára ütött, ami miatt ismét veszekedtek. A vádlott a lakásba indult, amikor az ajtó mellett meglátta a küszöbön lévő 31 cm hosszúságú kést, felvette és a karján, valamint a mellkasán megszúrta vele a férfit. A sértett a helyszínen életét vesztette.

A bíróság a vádlottat emberölés miatt 8 év börtönbüntetésre ítélte. Enyhítő körülmény volt, hogy a vádlott büntetlen előéletű, és két kiskorú gyermeke van, míg a bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott közeli hozzátartozója sérelmére követte el a cselekményt. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. A vádlott a másodfokú eljárás alatt is letartóztatásban marad.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.