Ugrás a tartalomra

Egy horvát BMW-s szó szerint letarolta a határon várakozó magyarokat

Létrehozva
Brutális baleset történt a horvátországi Szentivánzelina (Sveta Helena) határában csütörtök kora délután, ahol egy horvát rendszámmal közlekedő BMW a sebességhatárt átlépve, az autópálya egyik kapujánál várakozó magyar autóknak csapódott. A kocsi valósággal letarolta a két magyar járművet.

net.hr szerint az egyik autó a fizetőkapunak csapódott, majd felismerhetetlenségig összeroncsolódott.

Úgy tudni, a baleset miatt összesen hárman, köztük egy nő és egy gyermek is kórházba került, mindannyian válságos állapotban vannak.

A lap megemlíti azt is, hogy a horvát tűzoltóknak az egyik kocsiból 45 percükbe telt kiszabadítani a sérülteket.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.