Ugrás a tartalomra

Idős és nehézkesen mozgó emberek voltak az áldozatai

Létrehozva
A nő a vád szerint Miskolcon két alkalommal is lecsapott idős sértettekre. A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésre tűzte ki a büntetőügyet és fenntartotta a letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő idén januárban és februárban is kirabolt egy-egy idős, mozgásszervi problémákkal küzdő asszonyt Miskolcon. Az első alkalommal egy lépcsőházban támadt a 82 éves sértettre. Az idős nőt ellökte, majd a szatyrából elvette pénztárcáját, az abban található 14 ezer forinttal együtt. A második alkalommal a vádlott egy áruház melletti forgalmas útszakaszon állította meg a 71 éves sértettet, akinek figyelmét elterelve kitépte bal füléből annak arany fülbevalóját.

A letartóztatásban lévő nővel szemben rablás miatt indult büntetőeljárás, a cselekmény akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértéke miatt reális a veszélye a vádlott szökésének, valamint az életmódja is arra enged következtetni, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el. A fenti indokokra tekintettel a Miskolci Járásbíróság a vádlott letartóztatását továbbra is fenntartotta. A bíróság döntését valamennyi fellebbezésre jogosult tudomásul vette. A bíróság szeptemberben tart előkészítő ülést az ügyben – tájékoztatta portálunkat Gyurán Ildikó sajtószóvivő.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.