Ugrás a tartalomra

Partvisnyéllel estek egymásnak a testvérek

Létrehozva
A rendőrök egy testvérpárt fogtak el, akik Hejőszalonta egyik utcájában verekedtek össze.
Kép
Fotók: police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába augusztus 5-én késő este érkezett bejelentés, hogy a hejőszalontai Kossuth utcában két férfi verekszik. A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol tetten érték a garázdákat.

Kép

A megindított büntetőeljárás során a rendőrök megállapították, hogy az elkövetők között vita alakult ki, majd partvisnyéllel bántalmazták egymást, illetve egyikőjük egy késsel is megvágta testvére arcát. A nyomozók a férfiakat garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.