Ugrás a tartalomra

Nyolcvanmilliót csaltak ki kokainnak hazudott liszttel

Létrehozva
Kábítószer-kereskedelem látszatával 103 millió forintot csaltak ki egy férfitól, aki azt hitte, részese az üzletnek és busás haszonra tehet szert. Szer helyett azonban csak liszt volt a kilós fóliacsomagokban.
Kép

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) bűnszövetségben, üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást F. László és társai ellen. A 36 éves férfi öt társával együtt 2019 júniusában és júliusában összesen 103 millió forintot csalt ki egy tokaji férfitól, akinek négyszeres anyagi haszonnal járó kábítószer-kereskedelmi ügyletet ajánlott.

Első alkalommal, június 8-án Budapestre csalták a sértettet, akitől 15 millió forintot vettek át 60.000 kábítószernek beállított „bogyó” beszerzésére. A látszat kedvéért F. László bűntársaival a drogvásárlást eljátszatta, amit közben telefonon közvetített a tokaji férfinak.

A második esetben, június 26-án egy külföldről érkező 180 milliós „drogszállítmány” éjszakai átvételét színlelték. Ez alkalommal – hogy a sértett figyelmét tompítsák – rávették, hogy kábító hatású szert is fogyasszon. A profin megrendezett átadást a 37-es főúthoz szervezték. A tokaji férfi ekkor 45 millió forintot adott át, majd a közelben „megtalálták” a kábítószert, amit a bűnszervezet tagjai előre odakészítettek. Összesen 6 darab – egyenként egy kilós – lefóliázott, lisztes csomagot állítottak össze, amiből a sértett előtt próbaadagot vettek, majd azt mondták, hogy az anyag 100%-os tisztaságú kokain.

Júliusban három alkalommal összesen további 20 millió forintot csaltak ki a férfitól a kokainüzletből fennmaradó tartozásuk címén, így az állítólagos drogüzlettel összesen 80 millió forinttal károsították meg a sértettet. Az ügyletek mögött nem volt tényleges kábítószermozgás, így kereskedelem sem valósult meg. F. László a bűntársainak milliós fizetséget adott közreműködésükért a csalással megszerzett pénzből.

A nyomozás megállapította, hogy F. László 2019 júliusát megelőzően már kicsalt 23 millió forintot a tokaji férfitól. Ekkor nem drogüzletre, hanem saját – kitalált – tartozása miatt zálogba került autóinak kiváltására kérte a pénzt. A sértettől így összesen 103 millió forintot csalt ki a férfi, nagyobb részben bűntársai segítségével.

A KR NNI nyomozói a bűnszervezet felszámolására a Sárospataki Rendőrkapitányság munkatársainak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Főkapitányság Bükk Közterületi Támogató Alosztályának, valamint a KR járőreinek közreműködésével 2019. szeptember 5-ére bűnügyi akciót szerveztek, amelynek alkalmával F. Lászlót és négy társát elfogták. Ötödik bűntársuk szökésben van, neki elrendelték a körözését. A nyomozók kutatásokat tartottak a bűnözői csoport tagjainak otthonaiban, és 50 millió forint értékben foglaltak le járműveket, illetve ingóságokat.

A rendőrök az elfogott személyeket gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a bíróság 2019. szeptember 8-án elrendelt.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.