Ugrás a tartalomra

Őrizetben a gönci támadók

Létrehozva
Már őrizetben vannak azok a férfiak, akik gönci otthonában rátámadták alvó áldozatukra.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Encsi Rendőrkapitányság két 21 éves gönci férfival szemben. A gyanúsítottak szeptember 6-án 23 óra körül behatoltak egy gönci családi házba, ahol bántalmaztak egy 66 éves férfit, akitől erőszakkal több tízezer forintot vittek el. A bejelentést követően a nyomozók azonosították, elfogták, majd szeptember 8-án az Encsi Rendőrkapitányság őrizetbe vette a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat, akikkel szemben a hatóság előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.