Ugrás a tartalomra

Rendszeresen megverték és kirabolták osztálytársukat a miskolci középiskolások

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt négy fiatalkorú férfi ellen csoportosan elkövetett rablás bűntette, rablás bűntette és csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt.

A vádlottak egy osztályba jártak az egyik miskolci középiskolában a szintén fiatalkorú sértettel. 2017 január-október között a vádlottak közül hárman az óraközi szünetekben külön-külön – más alkalmakkor mindhárman együtt – napi, heti rendszerességgel testszerte ütlegelve megverték a sértettet. Szeptemberben vagy októberben egyikük szintén egy óraközi szünetben az iskola tantarmében bokszolni hívta ki a sértettet, és ennek során ököllel ütlegelte. A bántalmazásokkal azonban nem okoztak testi sérüléseket a sértettnek.

Az egyik vádlott hol napi, hol pedig heti gyakorisággal élelmiszert, zsebpénzt, cigarettát vett el a sértettől úgy, hogy ezek átadását követelte tőle, majd miután megütötte, a táskájából azokat magához vette.

Szeptemberben a három vádlott közül a tanteremben szintén egy óraközi szünetben az egyik ráparancsolt a sértettre, hogy a rajta lévő márkás felsőjét adja át neki. A sértett erre nem volt hajlandó, ekkor két vádlott-társa lefogta a sértettet, míg ő lehúzta a 6 500 forintos pulóvert róla, amit elvittek.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztés büntetést indítványozott a végrehajtás próbaidőre felfüggesztésével, valamint pártfogó felügyelet elrendelését, és a pártfogó felügyelő által szervezett csoportos foglalkozáson való részvételt – olvasható a Miskolci László főügyész által jegyzett közleményben.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.