Ugrás a tartalomra

Egy biciklis nénit halálra gázoló sofőrt keres a rendőrség

Létrehozva
Egy Bőcsön történt közúti közlekedési balesetben egy 63 éves helyi asszony hunyt el, a sofőr segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. A rendőrség most arról tájékoztatott, hogy egy Suzuki Swiftet vezetett a gázoló autós.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján november 20-án 6 óra 30 perc körül, Bőcsön, a Rákóczi Ferenc utca 85. szám előtt egy eddig ismeretlen személy, feltehetően egy Suzuki Swifttel Hernádnémeti felé haladva elütött az úttesten egy kerékpárral közlekedő 63 éves helyi asszonyt.

A kerékpáros hölgy a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt, míg a sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A balesetet okozó gépjárműről jelenleg az alábbi információkkal rendelkezik a rendőrség: egyterű autó volt, amely piros utánfutót vontatott. Az utánfutón fahulladékot szállított. A baleset során az autó és az utánfutó is megsérült.

A rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki látta a balesetet, vagy az ez idáig ismeretlen sofőrről, illetve gépjárműről információval rendelkezik, jelentkezzen!

Jelentkezni lehet személyesen a Miskolci Rendőrkapitányságon (3526 Miskolc, Fábián kapu 4.), vagy telefonon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központjában a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöldszámán, továbbá a 107 és a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Az eljárás hivatkozási száma: 05010/54139/2019. id.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.