Ugrás a tartalomra

Letartóztatták a tanárára késsel támadó diákot

Létrehozva
A bíróság szombaton elrendelte annak a diáknak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a napokban egy győri szakközépiskolában késsel támadt a tanárára.

A Győri Törvényszék azt írta, hogy a legsúlyosabb - a személyi szabadság elvonásával járó - kényszerintézkedést azért rendelték el, mert a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás nehezítésének veszélye, a tanúk befolyásolásának lehetősége.

A fiatalkorú gyanúsított letartóztatását egyéni elhelyezés keretében hajtják végre - közölték.    A döntés végleges - olvasható a közleményben.

Csütörtökön egy 17 éves fiú, a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanulója késelt meg egy 51 éves tanárnőt. A tanárnő a hátán, alkarján sérült, utóbbi miatt műtét is vár rá.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkor azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek. A megyei főkapitányság emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
 

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.