Ugrás a tartalomra

Szembe ment a forgalommal, letartóztatták

Létrehozva
Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság egy hónapra azt a román nőt, aki a forgalommal szemben ment autójával szilveszter napjára virradó éjjel az M0-s autóúton.
Kép

 A nőt hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a Szentendrei Rendőrkapitányság.

Kifejtették: december 31-én 1 óra 45 perckor a gyanúsított, aki egy román rendszámú járművel Diósd térségében autózott az M0-s autóúton, ismeretlen okból megfordult és a forgalommal szemben, Diósd irányából Csepel felé tartott.

"A gyanúsított ezzel az ott szabályosan közlekedőket - tekintettel az autóúton érvényben lévő megengedett legnagyobb sebességre is - közvetlen balesetveszélynek tette ki" - emelték ki. A gyanúsított miatt egy szemből érkező autó vezetőjének az ütközés elkerülése érdekében irányt kellett változtatnia, emitt autójával nekiütközött egy másik járműnek.

 A rendőrök a szolgálati autójukkal, megkülönböztető fényjelzés használata mellett, a gépjárműből kiszállva, elemlámpával és kézi jelzéssel megállásra szólították fel a nőt, aki mindezt figyelmen kívül hagyva kikerülte a járőröket és továbbhaladt a forgalommal szemben. A járőrök a szolgálati járművel utánamentek, megelőzték és hangosbeszélő készüléken, több nyelven is megállásra szólították fel, de a nő továbbra sem állt meg.

Ezt követően a gyanúsított a járművével hátulról meglökte, majd oldalról is nekiütközött az előtte haladó rendőrautónak. A gyanúsított az általa okozott és észlelt balesetek helyszínét megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta. A balesetek során senki nem sérült meg.

Az M0-s autóút és a 11-es főút csomópontjában 2 óra 35 perckor a rendőröknek sikerült feltartóztatniuk a járművet és intézkedtek a gyanúsítottal szemben. Az alkoholszonda alkalmazásának eredménye a helyszínen negatív volt; ezután a járőrök a nőt bódult állapotban elkövetett járművezetés gyanúja miatt előállították vér- és vizelet-mintavételre.

Mivel a gyanúsított román állampolgár, nincs magyarországi lakhelye, tartózkodási helye, magyarországi kötődése, és a cselekmény során folyamatosan kivonta magát a rendőrök intézkedése alól, feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne. Ezért a bíróság a nő meghallgatása után elrendelte letartóztatását addig, amíg az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése során határozatot nem hoz, de legfeljebb február 2-ig. A döntés ellen a gyanúsított és a védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.