Ugrás a tartalomra

Menekülés közben a cipőjét is elhagyta

Létrehozva
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei elfogták azt a körözött férfit, aki - miután intézkedés alá vonták - elfutott a helyszínről.

A járőrök Miskolcon a Bruckner Győző utcában vasárnap délután igazoltattak egy 24 éves hernádkaki férfit. A rendőrök ellenőrizték az adatokat, de mielőtt még megállapították volna, hogy a férfit rablás elkövetése miatt körözik, elszaladt a helyszínről.

A fiatalember futás közben, még a lábbelijét is elveszítette, de a járőrök hamar utolérték, és a kezén pár percen belül kattant a bilincs.

A rendőrök az elfogott férfit a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vették.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.