Üzletszerűen elkövetett lopás gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 24 éves karosi, egy 18 éves miskolci férfival és 16 éves fiatalkorú társukkal szemben. A gyanúsítottak tavaly áprilisban és májusban több miskolci áruházból loptak el különböző értékeket, így például nadrágot, illatszereket, pékárut.
A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.
Bíróság elé állhatnak a sorozattolvajok
Létrehozva
Befejezte az ügy vizsgálatát a rendőrség, azzal a két férfival és fiatalkorú társukkal szemben, akik több miskolci üzletből loptak el különféle árucikkeket.
Ez is érdekelhet
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.