Ugrás a tartalomra

Kilencmillió eurót raboltak el fegyveresek Lyonban

Létrehozva
Megtámadtak és kiraboltak fegyveresek egy pénzszállító furgont pénteken a közép-franciaországi Lyonban, amikor az a francia jegybank helyi székhelyétől elindult - erősítette meg pénteken a helyi ügyészség a Progres című regionális lap értesülését.

"A kár 9 millió euró" - jelezte a vádhatóság, hozzátéve, hogy a támadásban senki nem sérült meg. Az ügyészség bűnszövetkezetben elkövetett fegyveres rablás miatt indított eljárást.

A rendőrséget reggel 9 órakor értesítették a környéken lakók. Szemtanúk elmondása szerint két gépkocsival érkeztek a fegyveresek, akik elállták a Banque de France épülete elöl induló furgont, majd kipakolták belőle a pénzzel teli zsákokat - közölték rendőrségi források.

A támadók a helyszínen felgyújtották a két gépkocsit, amelyekkel érkeztek, majd két másik gépkocsival menekültek el, amelyeket később kiégve megtaláltak a rendőrök Lyon déli részén.
A rablás során egyetlen lövés sem dördült el.

Ez volt a legjelentősebb pénzrablás Franciaországban 2009 novembere óta, amikor is szintén Lyonban, szintén a Loomis pénzszállító cég furgonját rabolták ki. Akkor a jármű sofőrje, Toni Musulin egyszerűen eltűnt a rábízott 11,6 millió euróval. A rendőrök néhány nappal később az összegből  mintegy 9 millió eurót megtaláltak egy, az elkövető által álnéven bérelt haszonjárműben.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.