Ugrás a tartalomra

Az angyalka nem, de a tolvajok meglettek

Létrehozva
Egy húsz és egy huszonkét éves szlovák férfi lopta el az angyalt és „társait”, egyebek mellett a határ közelében körülbelül egy évvel ezelőtt. Összesen tizenháromszor jöttek át Magyarországra lopni.
Kép

A gyanúsítottak 2019 februárjában Sátoraljújhely külterületéről elloptak egy traktort, majd 2020 márciusában egy mezőgazdasági vontatót, a két időpont között pedig még tizenegyszer jöttek át. A páros nem készített tervet: amit a honi földeken, telephelyeken megláttak, azt vitték is, így loptak el többek között különféle szerszámokat, személygépkocsit, vasanyagot, betonkeverőt, munkagépeket. Csaknem egy évvel ezelőtt számoltunk be egy sor karácsonyi dísz eltűnéséről is. 

Kép
Forrás: police.hu

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság nyomozói a szlovák társszervekkel együttműködve azonosították, majd elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. A rendőrök a szlovák párosnál több eltulajdonított értéket is megtaláltak, amelyeket 2020. október 20-án átadtak jogos tulajdonosaiknak.

Ez is érdekelhet

Bagolyvár
Diósgyőrben garázdálkodott, ismeri?
BűnügyMiskolc
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Lövöldözés volt New Yorkban a bajnoki győzelmet ünneplő tömegben
BűnügySportVilág
Többeket letartóztattak New York belvárosában, ahol lövöldözés volt a New York Knicks férfi kosárlabdacsapatának NBA-győzelmét ünneplő tömegben szombaton éjszaka.
Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.