Ugrás a tartalomra

Borsodban értékesíthette a kábítószert a hajdúszoboszlói gyanúsított

Létrehozva
Borsodban értékesíthette a kábítószert az a hajdúszoboszlói férfi, akinek a letartóztatását szombaton rendelte el a Miskolci Járásbíróság.
Kép

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020. október 21. napját megelőzően többször adott el marihuánát Miskolc környékén élő ismerőseinek. A gyanúsított lakásában kiadagolt marihuánát, speed port és a kábítószer méréséhez használt mérleget is találtak.

A gyanúsítottal szemben kábítószer-kereskedelem és kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás, mely bűncselekmények miatt akár 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel tartani kell attól, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Az is feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményességét, vagy újabb bűncselekményt követne el. Mindezek miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

A bíróság döntését az ügyész elfogadta, azzal szemben a gyanúsított és a védő fellebbezett, ezért a végzés nem végleges.

Kép
Fotó: police.hu

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.