Ugrás a tartalomra

Részegen verték halálra a 94 évest

Létrehozva
Csütörtökön egy testvérpár italozás közben úgy döntött, betörnek egy idős nőhöz, akit megvertek, mikor álmából felkelve segítségért kiáltott, majd ellopták százezer forintját. Már le is tartóztatták őket.
Kép
Képünk csak illusztráció Forrás: pixabay.com

A kilencvennégy éves nő egyedül élt, a gyanúsítottak az ablakon keresztül jutottak be. Miután a földre rántották, fojtogatták és többször megütötték, míg az eszméletét vesztette, majd magára hagyták. A sértett bordatöréseket, zúzódásokat szenvedett, a sérülések miatt a helyszínen életét vesztette.

Akár nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.