Ugrás a tartalomra

Erőszak a buszmegállóban

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy 36 éves férfival szemben.

A férfi február elején egy este, a Miskolc egyik külső városrészében lévő buszmegállóban figyelt fel a sértettre. Leszólította, majd szóváltásba keveredtek. A vádlott többször megütötte a férfit és azt követelte tőle, hogy adja át neki a kabátját. Miután a sértett a felszólításnak nem tett eleget, a férfi a sértett karját kicsavarta, lehúzta róla a kabátot és azt a benne lévő mobiltelefonnal, pénztárcával, készpénzzel, személyes okiratokkal és bankkártyával együtt magával vitte. 

Két nappal később a vádlott egy miskolci dohányboltban megpróbált vásárolni a sértett nevére kiállított bankkártyával, azonban a vásárlást az üzlet terminálja elutasította, mivel a sértett a kártyát időközben letiltotta.

A járási ügyészség a férfit rablás bűntettével, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás kísérletével és közokirattal visszaélés vétségével vádolja.

A vádiratban az ügyészség halmazati büntetésként börtönben letöltendő szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a sértett által bejelentett polgári jogi igény elbírálására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak. A férfi letartóztatásban várja a bíróság döntését.
 

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
MINap Online | miskolci hírforrás
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.