Ugrás a tartalomra

Nem élte volna túl az estét

Létrehozva
Egy rendőrjárőr kiváló helyzetfelismerésének és empátiájának köszönheti egy Nyékládháza külterületén élő asszony az életét.
Kép
Képünk csak illusztráció

A Miskolci Rendőrkapitányság Emődi Rendőrőrsének munkatársa Nyékládháza külterületén a napokban, helyszínbiztosítás közben figyelt fel egy természetes halállal elhunyt férfi élettársára. A nő erősen korlátozott kommunikációs képessége, elhanyagolt állapota, illetve a minden komfortot nélkülöző kis ház azt feltételezte, hogy a nő nem vészelte volna át a hideg éjszakát. A rendőr felvette a kapcsolatot a helyi önkormányzattal, ahol azonnal gondoskodtak a nő elhelyezéséről.

Ez is érdekelhet

Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.
Otthonában termesztett cannabist
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök 2025 májusában állítottak meg Kazincbarcikán egy autót. A két férfi igazoltatása után az autóban marihuánát találtak, illetve fogyasztottak is a tiltott szerből, ezért előállították, majd kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.