Ugrás a tartalomra

Halálos irambant játszott betépve, letartóztatásban marad

Létrehozva
Bódultan, jogosítvány nélkül vezetett, majd utcákon át menekült a rendőrök elől.

Továbbra is indokolt a letartóztatása annak a vádlottnak, aki idén júliusban kábultan, vezetői engedély nélkül vezetett Miskolcon, majd az intézkedő rendőrök elől több utcán át menekült, majd végül egy betonoszlopnak ütközött - tájékoztatott a Miskolci Járásbíróság.

Kép
Fotónk illusztráció

A vádlott 2020. július 25-én jogosítvány nélkül vezette az autóját Miskolcon a József Attila utcán, amikor az arra haladó rendőrök intézkedni próbáltak vele szemben. A vádlott a rendőrök fény- és hangjelzésére nem állt meg, hanem szökni próbált, de zsákutcába hajtott. Amikor észrevette, hogy nem tud tovább menni, megfordult. Időközben a rendőrök utolérték, megálltak a vádlott autójával szemben és mindketten kiszálltak a gépkocsiból. Az egyik járőr a vádlott autója mellé lépett, kezét a motorháztetőre tette, mire a vádlott gázt adott és elindult. Az indulás lendületének hatására a rendőr megpördült és jobb könyökével az autónak ütközött. A vádlott nekihajtott a rendőrautó ajtajának, majd elhagyta a helyszínt. A járőrök elől menekülő sofőr az egyik kanyarban felhajtott a járdaszigetre és egy betonoszlopnak ütközött. Elfogásáig futva menekült tovább. Később kiderült, hogy a filmbe illő kaland előtt új pszichoaktív szert fogyasztott.

A letartóztatásban lévő vádlottal szemben hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt a Miskolci Járásbíróságon folyik büntetőeljárás. Amennyiben bűnösnek találják, a kiszabható büntetés mértéke 7 év 6 hónap szabadságvesztés is lehet. Mivel megalapozott a gyanú, hogy a vádlott a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne, vagy újabb bűncselekményt követne el, a bíróság a vádlott letartóztatását az elsőfokú ítélet kihirdetéséig fenntartotta.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.