Ugrás a tartalomra

Ütötte-vágta volt barátnője új társát

Létrehozva
A 25 éves férfi ellen garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség.

A vádlott egy júliusi éjszakán egy társasházi lakás lépcsőházában találkozott össze volt barátnőjével és annak partnerével. Azonnal ordítozni kezdett velük, majd a férfit előbb több alkalommal meglökte, majd folyamatosan ütlegelni kezdte a fejét. A sértett nekiesett a radiátornak. A vádlott ezután is tovább ütötte, ahol érte a férfit, de még akkor sem hagyta abba, amikor maga is földre került. A verésnek a barátnő és a lakók közbelépése vetett véget.

A sértett 8 napon belül gyógyuló, nyílt sebekkel járó sérüléseket szenvedett el, és könnyű testi sértés miatt magánindítványt terjesztett elő. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetést indítványozott – olvasható a dr. Miskolci László főügyész által jegyzett törvényszéki közleményben.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.