Ugrás a tartalomra

Elszámolási vita miatt fenyegetőzött, a rendőrségen találta magát

Létrehozva
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság járőrei garázdaság miatt állítottak elő egy férfit újév napján.

Garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság. Az ellenérdekű férfiak korábbi elszámolási vitája fajult el 2021. január 1-jén 19 óra előtt Mezőkövesden - közölte a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája. 

A gyanúsított - a nap folyamán több alkalommal - a másik fél Fűzfa utcai családi házának a kerítését ütötte, illetve rugdosta, valamint egy késsel fenyegetőzött és kiabált. A rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, és elfogták az elkövetőt.

A nyomozók a férfit a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra történő előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.