Ugrás a tartalomra

Késsel hadonászva fenyegette a feleségét

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség zaklatás bűntette miatt vádat emelt egy 51 éves férfival szemben.

A vádirat szerint, a vádlott és feleségének házassága megromlott, azonban ennek ellenére továbbra is együtt éltek a közös lakásukban.

A házastársak között gyakoriak voltak a veszekedések, melyeknek során a vádlott előbb 2019. július 23- án, majd augusztus 10-én a lakóhelyükön azzal fenyegette meg a feleségét, hogy elvágja a torkát és oda fogja eltemetni, ahol az ő édesanyja nyugszik.

A vádlott az utóbbi alkalommal azért, hogy fenyegetésének nyomatékot adjon -sérülés okozására irányuló szándék nélkül-, egy késsel is hadonászott a nő közelében. A kést végül a házaspár egyik jelenlévő ismerőse vette ki a vádlott kezéből.

A nő a sérelmére elkövetett zaklatás bűntette miatt magánindítványt terjesztett elő a férjével szemben.

A járási ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt a Kazincbarcikai Járásbíróságnak.

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.